Harmadszorra jártunk a Katona József színházban az év folyamán. Ezúttal Moliére komédiáját, a Mizantrópot néztük meg, annak is egy erősen modernizált változatát. Páran tettek rá utalást, hogy ne várjunk sokat a darabtól. Miután megnéztük… hááát. Nem mondom azt, hogy annyira rossz lett volna az előadás, sőt, jónak is mondható. Ámbár nem mondható el az, hogy maradandó lenne az alkotás.

Volt egy hatalmas hiányosság a darabban: nem volt története, vagy ha volt is, aligha lehetett követni. Akárki is vélekedett az előadás történetéről az osztályból, mindenki ugyan azt mondta: nincs történet! Csupán sodródtak az események a darab folyamán. Inkább amolyan kisebb történések halmaza volt, melyek nem voltak összekötve egy főszál által. Többször fogalmazódott meg bennem a következő kérdés: ,,Most akkor mivan?!”

Maga a darab címe, a Mizantróp embergyűlölőt jelent. A történet egy házban, jobban mondva annak az erkélyén játszódik. A házban házibuli van, ahonnan a főszereplő, Alceste ,,kimenekül” az erkélyre. A darabban ő az embergyűlölő, és ez már a megjelenésén is látszik: fekete ruhát visel, arca árulkodik a benne felgyülemlett feszültségtől. Nem szívleli azt a képmutató társaságot, amit odabent talált, és ezt a később betoppanó Philinte-nek is elmondja. A darab lényegében Alceste körül forog, de betekintést nyerhetünk a többi karakter életébe is. Célimente, a kissé erkölcstelen hölgy (Alceste szerelme egyébként); Oronte, a tehetségtelen szövegíró (mellesleg az egyik fő humorforrás); Acaste, a gazdag ficsúr; Arsinoé, a bizottsági tag, aki mindenkit megfigyel úgymond; illetve Éliante (Philinte szerelme), Célimente kishúga, aki valamelyest visszafogottabb a testvérénél, de eléggé butus is.

Akadt még valami, ami zavaró volt az előadás során. Időről időre feltűnt a felső páholyokban egy illető, aki vagy röhögött, mint egy bolond, vagy bemondott valamit. Szó mi szó, mosolygott rajta az ember, de megint nem lehetett tudni, hogy ez most miért kell? Ennél már csak az volt a furcsább, amikor a háttérben egy kisebb tömeg Moliére nevét skandálva vonult el. Ha a történet valami kulturális tüntetés alatt játszódott volna, akkor talán ez még illett volna a képbe, de így…

A fentebb említett hibákat ellensúlyozta a nagyszerű színészi játék. Szerintem (!) a rendező az ottani színészek elitje közül válogatott.

Alceste szerepében Kőszegi Ákos lépett színpadra. Az Úri muriban is ő volt a főszereplő anno. Úgy tűnik, közel állnak a színészhez a hasonló szerepek. Mind Szakhmáry Zoltán, mind Alceste rendkívül lobbanékony személyiség, és ezt Kőszegi remekül érzékeltette az előadás során. A folyamatos székfelborítgatás is ennek egy jele. Olyan erővel vágta a kabátját a székekhez, hogy az mindig felborult. Ez egyfajta jele volt a karakterben felgyülemlett indulatoknak.

Philinte-t Kedvek Richárd alakította. Az ő szerepe eléggé érdekes volt az előadás folyamán. Ő Alceste barátja, szinte egyetlen szövetségese is. Folyamatosan segít a főszereplőnek, legalább is próbál. Emellett folyamatosan felhívja Alceste figyelmét annak negatív viselkedésére, próbálja őt jobb belátásra bírni. Illettek a színészhez azok az elvek és gondolatok, melyeket a darab folyamán megfogalmazott. Kedvek művészúr zseniálisa játszott az előadás alatt, és ezt többen megerősítették az osztályból.

Király Attila játszotta Oronte-t, az események bonyodalmának egyik tényezőjét. Az enyhén féleszű, elkényeztetett szövegíró, akinek röhejes tettei nem egyszer hozzájárultak ahhoz, hogy a közönség egy része nevessen egy jót (az a versmondás hab volt a tortán). Lehetséges, hogy a színész is az a fajta komikus beállítottságú, így megfelelően tudta adni a ,,bohócot”.

Mindenkiről lehetne pár sort írni. A színészek kitettek magukért az előadás során, beleélték magukat a karakterük lényébe. Ismét láthattuk az Úri muriból ismerős színészeket: Gidró Katalint (Éliante), Sorbán Csabát (Acaste), és Portik Györffy András (Clitandre). Részben ő karaktereik is hasonlított a korábban megformált szerepekhez.

Az eddig megtekintett darabokkal szemben a Mizantrópnak volt egy előnye: a vége sokkal jobban elő volt készítve, mint az az előző két előadásban észrevehető volt. Az előkészítés már ott elkezdődött, hogy Alceste elkezdte felolvasni azt a részletet abból a régi könyvből. Aki az első sorokban ült, láthatta, hogy a könyv utolsó lapjait kezdte el olvasni. Általában ha az ember kézbe vesz egy könyvet, nem a végét lapozza fel. Maga a szöveg, amit Alceste felolvas, előre vetítette, mit fog csinálni a főszereplő: el fog menni, messze. Ennél jobb előkészítést aligha lehetett volna választani a végére.

Összegezve egy egyszer megnézhető darabot tekintettünk meg aznap. Nem volt katasztrofális az előadás, voltak benne egész jó elemek, de messze állt attól, amire az ember azt mondaná, hogy: ,,Na, ez rohadt jó volt!”.

Szereposztás:

Alceste:

Kőszegi Ákos

Philinte:

Kedvek Richárd

Célimente:

Tóth Ildikó

Oronte:

Király Attila

Acaste:

Sorbán Csaba

Clitandre:

Portik Györffy András

Arsinoé

Csombor Teréz

Éliante:

Gidró Katalin

Jean-Baptiste:

Mihály Csaba

Közrendész:

Báhner Péter

Célimene vendégei és udvartartása:

Szabó Csaba vezetésével a Műszak

W & M zenekara:
Bognár Brigitta, Látó Richárd

Rendező:

Bodolay

Képek a színdarabból: