Üdvözlünk! Az oldal a da- basi Táncsics Mihály Gim- názium 13.E osztályos tanulói számára készült. Itt minden fontos (és kevésbé fontos :)) dolgot megta- lálsz rólunk, az alapvető bemutatkozásoktól kezd- ve egészen az általunk ké- szített rajzokig, fotókig. Kellemes böngészést kívá- nunk! A 13.E osztály
A tavalyi tanévben, azt hiszem tél környékén, az egyik szokásosnak tűnő németóra kezdetén Párdányi tanárnő érdekes bejelentést tett.
Azt mondta, hogy iskolánk, a Táncsics Mihály Gimnázium, abban a megtiszteltetésben részesült, hogy néhány tanulója részt vehet egy teljesen ingyenes nemzetközi nyári diáktáborban. Ez a különleges hír mindannyiunkat érdekelt, szóval a tanárnő beavatott a részletekbe. Úgy állt a helyzet, legalábbis én így fogtam fel, hogy a TMG megnyert egy pályázatot, ezért a Pest Megyei Önkormányzat ebből az iskolából fog küldeni néhány diákot ebbe a 10 napos németországi táborba. A tábor Thüringiában lesz, Németországban, hegyes-völgyes vidéken, egy Untermassfeld nevű kicsi faluban, ahonnan aztán majd kirándulásokat teszünk a környéken. Azt hallottuk, hogy rajtunk, magyarokon kívül lengyelek, és oroszok is jönnek majd. Ez az egész tábor tulajdonképpen azért lesz, hogy Európán belül népszerűsíthessük saját országunkat, új ismereteket szerezzünk, és barátságokat kössünk. Cserébe a németországi meghívásért, a Pest Megyei Önkormányzat is hasonló programmal szolgál a német, vagy más nemzetiségű diákoknak. Az ötlet persze tetszett, de sokaknak más programjuk akadt a nyárra, így hát nem csak a 12.E osztályból jöhettek tanulók, hanem a 13.E-ből, és a 11.A-ból is. A kikötés mindössze az volt, hogy a tanulók legalább haladó némettudással rendelkezzenek.
Tavasszal megkaptuk a tábor részletes tervét is, és megtudtuk, hogy egy olyan saját programmal is készülnünk kell, ami nemzeti hagyományainkba nyújt betekintést. Szóval úgy döntöttünk, hogy egy István a király rockopera részletet mutatunk majd be a többi táborozónak, mert az eléggé magyaros. Ezenkívül elénekelhetjük nekik a Tavaszi szél… c. népdalt, és képekkel, leírásokkal bemutathatjuk nekik Magyarországot, a magyar fővárost, Budapestet, valamint Pest megyét, Dabas városát, és természetesen a Táncsics Mihály Gimnáziumot. Így tehát felkészülve vártuk a július 20-át, amikor is útrakeltünk Németország felé. Éjfélkor indultunk el, és másnap 4 órára értünk Untermassfeldbe, úgyhogy 16 órát utaztunk. Nem volt túl kellemes, hiszen a buszon csak kis hellyel gazdálkodhattunk, szóval próbáltunk inkább aludni. Amint megérkeztünk, azonnal láttuk, hogy az út megérte a kényelmetlenséget. Német vendéglátóink megmutatták nekünk a szállásunkat, és én személy szerint nagyon elégedett voltam vele. A szobák rendezettek voltak, a fürdők tiszták, és az ebédlő is kultúrált. Hamarosan megérkeztek a lengyelek és az oroszok is, és elkezdtük az „ismerkedést”. Először félénken, aztán belelendültünk, és egyre szorosabb lett a barátság. Kiderült, hogy nem is mi utaztunk a leghosszabb ideig, hanem az oroszok – 30 órán át repültek, buszoztak, és megint repültek. Állítólag Novoszibirszk környékéről jöttek, ami én nem tudom hol van, de valahol Szibéria keleti felén lehet, és nem közel…
Miután nagyjából mindenkivel megismerkedtünk, kezdetét vették a napi programok. Minden egyes napra jutott legalább 2 program, szóval nem volt időnk unatkozni. Meghallgattuk a csoportok bemutatóját a többi országról - így néhány új és érdekes ismeretre is szert tettünk -, lengyel és orosz szavakat tanultunk, valamint bejártuk Untermassfeld környékét. Jártunk Schmalkadenben, ahol megnéztük a kastélyt és meglátogattuk a város ifjúsági klubját, a Villa K-t. Itt rengeteg étellel-itallal vártak minket, ami közül nekem legjobban a Bratwurst nyerte el a tetszésemet, ez lett a kedvenc német ételem. Másnap Erfurtba buszoztunk, ahol az állatkertet járhattuk be, és ajándékokat vásárolhattunk az otthoniaknak. Aztán gyalogtúrát szerveztünk Meiningenbe, ahol megtudtunk pár érdekes információt a városról egy vetélkedő keretében. Itt is meghívást kaptunk egy ifjúsági klubba, a Max Inn-be, itt azonban pizzát sütöttek nekünk, ami szintén jól esett a gyalogtúra után. Aztán, a tábor 6. napján mentünk el Oberhof-ba, a szabadidő parkba, ami a tábor egyik legemlékezetesebb programja lett. Itt az volt a feladatunk, hogy 8-10 méter magasságú farönkökön egyensúlyozzunk, másszunk, meg egyáltalán hogy fent maradjunk. Természetesen ki voltunk biztosítva hegymászó-felszereléssel, meg képzett hegymászók vigyáztak ránk, de azért elég adrenalin-növelő volt így is a dolog. Amikor mindenki szerencsésen végigért a pályán, átmentünk a szomszédban lévő fedett strandra, ahol 2 órán keresztül csúszdáztunk. Másnap persze mindenki izomlázzal ébredt, és a kék-zöld foltjainkat tapogattuk, amelyeket a csúszdán szereztünk.
Az utolsó napon Trusetal-ba vittek bennünket, ahol egy nagy vízesést csodálhattunk meg, és aki még nem intézte el az ajándékvásárlást, az itt befejezhette. Délután az Inselbergen vártak minket kiadós ebéddel, ehhez azonban előbb egy kiadós hegymászás vezetett. Ezek után természetesen mindenki éhes volt, és az ebéd nagyon jól esett. Mivel ez volt a tábor utolsó estéje, különleges programmal vártak minket a szálláson. Rengeteg enni- és innivalóval készültek nekünk, és egy DJ-t is meghívtak, hogy gondoskodjon a megfelelő hangulatról. Minden csapat diák még egyszer utoljára előadta a bemutatóját, aztán kezdődött a búcsúzkodás. Ez volt az egész tábor legrosszabb része, mivel senki nem akart hazamenni, és elengedni az új barátokat. De az internetnek köszönhetően néhányan azóta is tartjuk a kapcsolatot német és lengyel barátainkkal. Úgy gondolom, minden táborozó nevében mondhatom, hogy július 20. és 29. között egy életre szóló élménnyel lettünk gazdagabbak, és szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy részesei lehettünk egy ilyen nagyszerű tábornak.
AJÁNLOM AZ OLDALT
