Úri muri
Szőnyi Ádám 2007.12.03. 18:45
Az osztály idei első színházlátogatásának alkalmával Móricz Zsigmond Úri muri című művét nézte meg, Kerényi Imre rendezésében.
Nem rég néztük meg osztállyal a fentebb említett színdarabot a Kecskeméti színházban. Elég érdekes és jól megvalósított darab volt, azt meg kell hagyni. Bár vegyes érzelmek kavarognak bennem a darabbal kapcsolatban. Nem egy pozitívumot tudnék mondani, de ezzel szemben negatívumokat is.
Pozitívumként meg tudnám említeni azt, hogy a rendező humoros esetek tömkelegét írta a darabba, ezzel feldobva az előadást. Magamban elképzeltem, hogy festett volna a darab, ha ezek a vicces esetek kimaradtak volna: meglehetősen komor hangulatú, egy idő után még unalmasabb színdarab lett volna. Így viszont már az első percektől fogva volt min derülni, még ha csak egy mosolyt is érdemelt volna az adott szituáció.
A színészek kifejezetten jól alakították az általuk megformázott karaktert, a rendező. Kétségtelen, hogy a Csörgheő Csuli szerepében tündöklő Sirkó László volt az ,,est fénypontja”, hogy úgy fogalmazzak. Jól adta elő a minden körülmények között mulató nemesembert, az események irányítóját. Mindenből képes volt viccet csinálni, még akkor is mulatott, amikor az egyik szolgája elmondta azt a bizonyos rossz hírt: ,,Uram, megdöglött a Nagy Kan!”.
Jól játszott Kőszegi Ákos, aki a főszerepet játszotta (Szakhmáry Zoltán). A tragikus sorsú főhős, akit folyamatos csapások érnek, jól illett a színészhez. Jól érzékeltette, ahogy a színdarab folyamán a karakter egyre inkább kezd az őrület határához kerülni a sikertelenségek és sorscsapások hatására (a végére már vérben forgott a szeme, ahogy Bolyki Peti fogalmazott).
Igazából most mindegyik lehetne írni egy bekezdést, mert, legalább is szerintem, mindenki remekül adta elő a karakterét. Gidró Katalin (Rozika) jól adta a butus, ám gonoszkás parasztlányt; a három földműves (Sorbán Csaba, Szarvas Attila, Széplaky Géza) a paraszti jómodort és szokásokat mutatták meg a publikumnak (beszédstílusukban [igaz, a tájszólás hiányzott belőle], beszólogatásaikban [,,Hát mondom neki: Asszony, hát dögölj meg!], evési szokások, stb.).
A különböző zenés elemek is jót tettek az előadásnak. A cigányzenekar, mely a második felvonásban lépett a színpadra, megadta a kellő hangulatot ahhoz a bizonyos ünnepélyhez. A zene nem csak akkor szólt, ha a zenekar fent volt a színpadon, sokszor csak a háttérben, a színfalak mögött játszva ment a zene, ami egyben jelezte, hogy nem messze megy a mulatozás, ha a színpadon zajló események nem is utalnak rá.
Sajnos nem egy negatív dolog is volt az előadásban. Némelyik csak apró, szóra sem érdemes semmiség volt, de akadtak olyanok is, amik néha már bosszantóak voltak. A legnagyobb gond a cselekmény kibontakozásával volt. A színdarab története ugyanis olyan lassan haladt, mint ha csiga húzta volna; vontatott és néha-néha már unalmas volt, habár akadt néha egy-két érdekes momentum. A vontatottság kifejezetten az első felvonásban volt érzékelhető, szerencsére már a második valamennyivel jobbra sikerült.
Egy-egy karakter viselkedése egy idő után már lassan az idegesítő határát súrolta. Ilyen volt Rozika ,,Idejöttem”, meg ,,Letettem” szövege. Amikor először meg másodszor mondta, akkor még úgy lehetett rajta mosolyogni… de amikor már tizedszerre mondta el, hááát… inkább nem mondok semmit. Hasonlót tapasztaltam az ügyvédnél is, de hozzá kell tenni, hogy a színész direkt adta elő olyan idegesítő, pökhendi módon a dolgot.
A végére hagytam még egy észrevételt a darabbal kapcsolatban, amely a végével kapcsolatos: a vége ugyanis egyik pillanatról a másikra, szinte minden előkészítés nélkül megy végbe, habár vannak bizonyos momentumok, amik hasonló végkifejletre utalnak. Az addig vontatott történet hirtelen felgyorsul, a főhős néhány másodperc alatt telelocsolja az udvart benzinnel (vagy valami hasonlóval), majd fejbe lövi magát. Amikor mindenki kirohant a nagy vörös fényeffektek mellett és lekapcsolták a világítást, először arra vártam, hogy még történik valami. Persze nem így volt.
Összegezve egy érdekes, ám nem pont azt a többször megnézhető fajta színdarabot láttuk. Érdemes volt megnézni, voltak benne tanulságos és mulatságos elemek, de a fentebb említett negatívumok sokat rontottak az előadás élvezhetőségén.
Szőnyi Ádám
Szereposztás
SZAKHMÁRY ZOLTÁN .................................... KŐSZEGI ÁKOS
RHÉDEY ESZTER, a felesége ........................... BALOGH ERIKA
ZSELLYEI BALOGH ÁBEL, ezredes ....................... KOVÁCS GYULA
CSÖRGHEŐ CSULI ...................................... SIRKÓ LÁSZLÓ
BORBÍRÓ ................................................ KISS JENŐ
ROZIKA ............................................. GIDRÓ KATALIN
LEKENCZEY ......................................... HEGEDŰS ZOLTÁN
PINCÉR ............................................. FLÓRIÁN ANTAL
GOSZTONYI BANDI ....................................... PÁL ATTILA
TANYÁSGAZDA ........................................ REITER ZOLTÁN
KUDORA .............................................. FAZAKAS GÉZA
MALMOSSY .......................................... SZOKOLAI PÉTER
PARRAGH .................................... PORTIK GYÖRFFY ANDRÁS
ÜGYVÉD ............................................ KEDVEK RICHÁRD
KÖDMÖN ANDRÁS, munkás ............................... SORBÁN CSABA
HULLA JÁNOS, munkás ............................... SZARVAS ATTILA
SZÉPLEGÉNY, munkás ................................. SZÉPLAKY GÉZA
PISTA ................................................. BORI TAMÁS
JASZOM, közhuszár ................................... BÁHNER PÉTER
ELSŐ SUMMÁSLÁNY .................................... JARÁBIK KLÁRA
MÁSODIK SUMMÁSLÁNY .................................. PITZ MELINDA
FRÄULEIN ......................................... KÉNER GABRIELLA
VÉNASSZONY .......................................... KERTÉSZ KATA
KONDÁS ................................................ TURI GÁBOR
KISFIÚ ................. MAGYAR – KISS LÁSZLÓ GERGELY/SZEITZ GERGŐ
KISLÁNY ............................................. DOBRAI LOTTI
Lányok: Dóka Ágnes, Mezei Anett, Mócza Laura, Sirkó Anna
Közreműködik Zsiga Pista és cigányzenekara
Képek a színdarabból:
|