Egy jól ismert Musical, egy kissé más köntösben…

Az osztály második színházlátogatása során a filmből már ismert Hairt nézte meg. Őszintén szólva féltem tőle, hogy nem sikerül majd olyan jól a darab, mint ahogy azt a film után várni lehetett volna. Van a színdaraboknak egy olyan rossz tulajdonsága, hogy ami külföldön befut, annak más országokban nem igen tudja megállni a helyét. Három óra múlva, miután az előadás lezárult, kiderült, hogy felesleges volt aggódni, a rendezőnek sikerült egy eléggé jó darabot összeállítania.

Természetesen nem lehetett elvárni, hogy teljesen vissza tudja adni a színdarab a filmet. Egyszerűen nincs meg hozzá a kellő hely. A filmekben rengeteg lehetőség és helyszín áll rendelkezésre a történés levezetésére, míg a színházban ez visszaszorul egy meglehetősen kicsi térbe. Más tészta viszont, ha egy ügyes díszlettervező képes úgy összeállítani a díszletet, hogy az több helyszín megjelenítésére is alkalmas legyen. A Hair alatt egy megfigyelhető volt. Elég csak a háttérben levő oszlopszerűségeket megemlíteni, vagy azt a három asztalt, amiknek nagyobb szerepük is volt, mint egyszerű evőalkalmatosság.

A történettel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy ez nem az a Hair volt, amit a filmekben láthattunk, még ha a két tartalom valahol üti is egymást. Az általunk megtekintett darab kisebb modernizáláson esett át. Szó se volt már a Vietnámi háborúról, sőt, úgy tűnt , minden teljesen rendben is van a Világon. Ellenben a történetünk főhősei ismét egy Hippy csoport, akik háború ellen tiltakoznak, szembeszállnak a törvénnyel is, mert szerintük nem helyes, mai az országban történik.

És akkor itt álljunk meg egy pillanatra. Felvetődik ugyanis egy kérdés: valóban olyan rossz volt az a rendszer, ami ellen Bergerék lázadtak? A darab során ugyanis – kövezzetek meg, de – nem volt alkalmam felfedezni olyan árulkodó jeleket, ami arra utalt volna, hogy tényleg háborúba akarta volna küldeni a fiatalokat a Nagyfőnök (igaz, egyszer lehetett Claude-ot gépkarabéllyal a kezében lövöldözni, de azon kívül…). Mitöbb, az előadás során elhangzott a következő párbeszéd:

,,Claude: Voltaképpen miért is lázadtok? Mi az az ok, ami erre vezetett titeket?”

,,Berger: Még mi se tudjuk”

Rendben kedves Berger, de akkor most miről beszélünk? Ha még ő se tudta, hogy mi áll a háttérben, akkor tényleg megérte lázadni? A történettel kapcsolatban meg kell említeni, hogy az ország népének minden tagja 18 éves kor után kötelezően részt kell vennie az úgynevezett Beavatáson, amikor felnőtté vállnak. Ez egy valamivel járt: nyisz-nyisz a hajnak. Tekintettel arra, hogy a Hippyknek eléggé érdekes hajkoronájuk volt, ez valamelyest magyarázza a lázadozást. Ám míg a filmből világosan kiderül, hogy a Vietnámi háború az ok a Hippyk viselkedésére, a darabban ez nem volt tapasztalható (szvsz). Úgy tűnt, Bergerék inkább a függetlenséget helyezték céljaik középpontjába.

A színészek teljesítményéről el kell mondani, hogy mindenki meglehetősen jól játszotta a szerepét, sőt néhány szereplőről még az is üvöltött, hogy kit játszik, mielőtt még elárulta volna a nevét (ilyen volt Berger, aki mintha a filmből jött volna ki, annyira hasonlított az ottani karakterre külsőleg, ha a szakállt és a bajuszt nem nézzük [igaz, nekem Jézus is eszembe jutott róla hirtelen], vagy akár Jeannie is). Kétségtelen volt, hogy a legjobb alakítást a két ügynök nyújtotta (Széplaky Géza és Kertész Richárd). Már maga a megjelenésük is megmosolyogtató volt (akkora mikrofonséró, hogy az egyikük ki se látott alóla), a viselkedésükkel pedig még erre is rátettek egy lapáttal.

A zenével kapcsolatban nem sok újdonságot lehet felmutatni, visszaköszöntek a régi ismerős dalok (Sunsine, Manchester England, stb…), bár volt egy-két olyan dal, ami valószínűleg a hazai rendező helyezett el a darabban, és a külföldi változatokban nincs benne (szerzői szabadság, nemigaz?). A koreográfia terén valamennyivel még kidolgozottabbak is lehettek volna a jelenetek, de így is érdekes táncokat és láthattunk.

Páran viszont jelezték az osztályból, hogy a vége eléggé furcsára sikerült. Na igen, volt benne valami (,,Nem volt vége, várható lett volna, hogy folytatják” – ezt Lajosbányai Dani mondta anno). Nekem annyi bajom volt a végével, hogy megint az köszönt vissza, mint annak idején az Úri Muriban: alig volt előkészítve, és egyik pillanatról a másikra zárult a színdarab. Azok, akik látták a filmet, az utolsó dalról (,,Jöjj el napfény”) sejthették, hogy most akkor itt a vége, de akik nem azok nézhettek egy nagyot…

Mindent összevetve egy meglehetősen jó darabot láthattunk, annak ellenére, hogy nem egy bosszantó sötét folt volt az előadás során…

Szereposztás

Berger:
Bori Tamás

Sheila:
Balla Eszter

Woof:
P. Petőcz András 

Hud:
Reiter Zoltán 

Claude:
Sándor Péter

Jeannie:
Andrádi Zsanett

Crissy:
Magyar Éva

Dionne:
Horváth Erika

Susanna:
Pitz Melinda

Steve:
Topolánszky Tamás 

Nagyfőnök, Apa:
Csizmadia László 

Anya:
Jablonkay Mária

Ügynök I.:
Széplaky Géza 

Ügynök II.:
Kertész Richárd 

Ápoló:
Kertész Katalin

Ifjak:
Sirkó Anna
Tóth-Zs. Nóra
Trecskó Zsófia
Krett Dávid 

Kameraman:
Domján Sándor 

Katonák:
Dunai József
Khiari Ferenc
Nagy Attila
Polony Szabolcs
Talabér Attila

 

Közreműködik a színház zenekara:
Bacsa Zoltán
Basa István
Benedek Péter
Bojtos Gábor
Kovács Mihály
Marsa József
Mátrai Zoltán
Pulius Tibor
Várkonyi Zsolt 

Rendező, koreográfus:
Juronics Tamás

Képek a darabból